Otthonunk védelme a jó szigetelésnél kezdődik, ami gyakran a kivitelezés során sajnos nem megfelelő módon történik, vagy teljesen kimarad a ház építésekor. A jó hír viszont, hogy a technológia fejlődésének köszönhetően ma már saját kezűleg is pótolhatjuk, vagy helyrehozhatjuk az építkezéskor elkövetett hibákat. De abban az esetben is tudunk hatékony megoldást kínálni, ha a elöregedett felületeket kellene javítani.
Mi az a purhab?
A purhab, vagyis a poliuretánhab két alap összetevője a poliol és az izocianát, melyek együttesen egy kenhető, masszaszerű keveréket alkotnak, mely a levegőből kinyert nedvességgel keveredve azonnal képes megduzzadni és tömíteni a szükséges helyeken. Száradás után egy masszív, vágható anyaggá alakul, ami olyan erős, hogy akár teljes ablakkeretet képes a helyén tartani. Rendkívül jó szigetelőanyag, képes a legzordabb hideget is házon kívül tartani, de a legextrémebb meleggel is megküzd. Nagyon egyszerű vele dolgozni, és száradás után szinte mindent kibír, egyedül az UV sugárzás, ami amortizációt eredményez nála. Így lehetőség szerint erős napfénynek kitett felületen ne alkalmazzuk, vagy ügyeljünk a karbantartására. Különféle purhab fajtákat lehet kereskedelmi forgalomban kapni, azonban az aeroszolos megoldás a legnépszerűbb.
Mire használhatjuk?
A purhab kisebb és nagyobb rések kitöltésére is alkalmas, előnye egyéb tömítőanyagokkal szemben, hogy a legkisebb résekbe is bejuttatható és térfogatnövekedése miatt könnyedén kitölt bármilyen egyenetlen hézagot. A Sika Boom® purhab család széles körben alkalmazható, egyes Sika purhabok hangszigetelésre is kiválóak, de a hideg és a huzat ellen is tartós védelmet biztosítanak. De olyan terméket is találunk a Sika Boom® család tagjai között, amelyek alkalmasak nyomásérzékeny felületekre is, mint például az ablak és ajtókeret közötti rések kitöltésére. De vásárolhatunk szigetelő, gipszkartontáblák rögzítéséhez alkalmas purhabot is.
Hogyan használjuk?
A purhab használata előtt az érintett felületeket tisztítsuk meg portól, zsírtól, és minden felesleges, instabil résztől. Ha fáról van szó, akkor lehetőség szerint kicsit meg is csiszolhatjuk, de a korhadt részeket, vagy leperegni készülő festékdarabokat mindenképpen szedjük le a felületről. Ezt követően érdemes benedvesíteni a területet, hiszen a purhab térfogat növekedéséhez és a kötéshez a levegőből kinyert nedvességet használja fel. Minél párásabb a levegő annál gyorsabb reakcióra számíthatunk – erre mindenképpen készüljünk fel a munkálatok során.
A kifújást követően a purhab hamar megdagad. Kisebb, 2-3 centiméter mély réseket elég félig feltölteni, nagyobbak, azaz 5 centiméter fölötti hézagoknál pedig javasolt rétegenként haladni. A kötés után újra és újra egy-egy réteget húzni még a teljes rést ki nem tölti. Átlagos kötési ideje 1-2 óra, ebben az időintervallumban azonban nem szabad hozzáérni, vágni vagy formázni, mert a hab szerkezete könnyen megsérülhet. A teljes száradás után, amikor megkeményedett az anyag, egyszerűen tudjuk szikével, vagy egy éles késsel formázni. A friss purhab pedig a megfelelő oldószerrel könnyedén eltávolítható bármilyen felületről.
A purhab kellő mennyiségének kiszámítása igen nehéz, ezért előre nem tudhatjuk, hogy a felbontott flakon valóban el fog-e fogyni. Ha marad benne, akkor nézzünk szét a lakásban, kétségtelenül találunk további javításra váró felületeket, ha máshol nem akkor fürdőszobában biztosan. Ha mégis maradna, akkor pedig használjuk fel kreatívan, például a kerti sziklakert kialakításánál is kiváló alapanyag, hiszen száradás után tökéletes szikla formákat alakíthatunk ki belőle, illetve olyanra festhetjük amilyenre szeretnénk.