A Réti Pál Fotóklub négy tagjának (Varga Csaba, Tóth László, Szabó Csaba, Berta Béla) fotóiból nyílt kiállítás december 12-én a Csepeli Munkásotthonban. Erdei Kvasznay Éva rendezvényszervező képzőművész megnyitó beszédében Csepel örökségének, büszkeségének nevezte a jövőre 85 éves fotóklubot.
Elmondta, hogy mindannyian az önkifejezés gazdag tárházával rendelkezünk, amikor fotózunk, festünk, szobrászkodunk, rajzolunk, zenélünk vagy táncolunk. Ahogy a képzőművész megnyitójában fogalmazott: ami összeköt bennünket, az a művészet sokszínűsége. Erdei Éva hozzátette: „Bár a négy fotós különböző személyiségek, ami jól látszik a fényképeiken is, de egy valami összeköti munkáikat, és ez a szépség. Berta Béla képein a drámai szépséget, Szabó Csaba képein a természet szépségét, Varga Csaba képein a szép munka tisztaságát, Tóth Lászlónál a kellemes, érdekes szépséget fedeztem fel.”
A fotókiállítás megnyitóján az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatói spanyol gitárjátékot és barokk zenét játszottak.
A kiállítás 2013. január 13-ig látogatható a Csepeli Munkásotthonban (1215 Budapest, Árpád u. 1.).
Szöveg és fotó: Antal Zsuzsa
forrás ÖS