A Gyár címmel nyílt meg Tamási Gábor fotókiállítás a Csepel Galériában december 12-én. A kiállítást Morovik Attila alpolgármester méltatta, majd Kis Pál István, Príma-díjas költő beszélt a csepeli gyár mai állapotát bemutató fényképekről.
A Gyár – Tamási Gábor fotókiállítása
Morovik Attila szólt arról, hogy Tamási Gábor fotóművész képei egy százoldalas, szép formátumú könyvben is megtalálhatók, de a Csepel Galériában mutatják be először a gyárat ábrázoló műveket kiállítás formájában. „Az egykor híres gyár rangja megkopott, de az ingatlanok hada még ott áll” – mondta az alpolgármester.
Ezt követően mutatták be a Csepel Vas- és Fémművekről készített Rekviem című alkotást. Ebben Kis Pál István beszélt a gyárról, ahol egykor maga is dolgozott. „A gépek csattognak, kattognak, de az ember hangja nem hallatszik már” – mondta. Tamási Gábor fotóin is az elhagyott, pusztulásra ítélt gyár látványa jelenik meg, s hiányoznak az emberek, noha ők töltötték meg élettel a csarnokokat. Kis Pál István Csepelen nőtt fel, itt járta az iskoláit. Számos verse, regénye jelent meg.
A szintén csepeli kötődésű Tamási Gábor elmondta, hogy a csepeli gyárról készült fényképeket az elmúlt három esztendőben készítette. Összesen hatezer fotóból válogatta ki azt a néhányat, amelyek a kiállításon megtekinthetők. Más összeállítású fotóiból külföldön, például Németországban is rendeztek kiállítást nagy sikerrel; a helyi sajtó számos cikkben méltatta munkáit.
forrás ÖS