- Vásárlás

A Sony NEX-5R képe mellett az okostelefonok elbújhatnak

Megjelent a Sony NEX-5R kicsi és könnyű, cserélhető objektíves kompakt kamera, melynek szexi külseje mögött olyan tulajdonságok bújnak meg, melyek néhány évvel ezelőtt csak a több millió forintos professzionális gépekben voltak elérhetők.

Sony NEX-5R

A digitális fényképezőgépek olyan rohamos ütemben fejlődnek, hogy ma már a profik közül is sokan használnak második gépként cserélhető lencsés kompakt kamerákat. Az új Sony NEX-5R 16,1 megapixeles APS-C szenzorának fizikailag is nagy mérete olyan képminőséget garantál, mely vetekszik a mai professzionális fényképezőgépekével, és ami mögött az okostelefonok és a kisméretű szenzorokkal rendelkező kompakt gépek elbújhatnak.

A készülék 25600-as ISO értékig feltekerhető fényérzékenysége azt jelenti, hogy gyakorlatilag hajnalban, sötét környezetben is jó képeket készíthetünk. A felvételeket ráadásul már a fényképezőgépen belül módosíthatjuk a letölthető alkalmazások segítségével, így kedvünk szerint érhetünk el kreatív hatásokat.

Sony NEX-5R

A NEX-5R segítségével emellett részletekben gazdag Full HD videókat forgathatunk, méghozzá folyamatos élességállítás mellett – így a felénk szaladó családtagunk egyetlen pillanatra sem lesz homályos. A fókusz az állóképek esetében is mindig pontos, köszönhetően a most bemutatott gyors hibrid automatikus élességállításnak, ami kombinálja a fázis- és kontrasztérzékelést. Ez különösen hasznos, amikor 10 kép/másodperc sebességű sorozatfelvétel készül a mozgó objektumokról.

A kamera LCD érintőképernyője 180 fokban elfordítható, így az NEX-5R alkalmas a saját portré készítésére is. A bekapcsolható digitális szintmérő pedig lehetővé teszi a tájképek és építmények fotózásánál, hogy a képek teljesen horizontálisak maradjanak.

A cserélhető lencséjű Sony alfa gépek közül a NEX-5R az első abból a szempontból is, hogy a beépített vezeték nélküli technológia lehetővé teszi a képek könnyed megosztását, elmentését, megtekintését, így okostelefonra, tabletre vagy akár a televízióra is továbbíthatók a felvételek.