Egyedi technika és új látásmód jellemzi Haris László fotóművész Nézz körül című kiállításának fényképanyagát, amely a kassai Rovás Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) együttműködésében csütörtöktől egy hónapon át Kassán is megtekinthető lesz.
A tárlat Haris László nagyformátumú panorámasorozatába enged betekintést. A többméteres fotókból álló válogatásban központi témaként jelenik meg Székelyföld és a székelység életpillanatai.
„Nem egyszerű panorámafotókról van szó, hiszen a művész a felvételeken egyidejűleg az idő több síkjában jeleníti meg ugyanazt a teret vagy eseményt” – mondta Kovács Ágnes, a kassai Rovás Akadémia igazgatója az MTI-nek. Hozzátette: a képek nagy térbeli igényéhez és a galéria által nyújtott lehetőségekhez képest a lehető legtöbbet próbálták kihozni a tárlatból. Az egy hónapon át tartó kiállításon tizenöt olyan egyedi látásmódú alkotás látható, amelyet Kassán korábban még nem mutattak be.
Haris László fotókiállítása a Rovás és az MMA három tárlatból álló sorozatának utolsó rendezvénye. A magyar-magyar együttműködésben született sorozat első kiállítása Prutkay Péter Dobozolt történelem sorozatába tartozó kollázsait, a második Stefanovits Péter különleges technikával készült, úgynevezett clorox képeit mutatta be a kassaiaknak. A Rovás Akadémia igazgatója szerint az új stílusnak és „mívességnek” köszönhetően mindkét előző tárlatnak jó visszhangja volt, így bíznak abban, hogy a projekt a továbbiakban is sikeres lesz.
Az idén hetvenéves Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja. Pályája 1956-ban indult, amikor 13 évesen, szülei engedélyével végigfotózta a forradalom budapesti helyszíneit. A képeket sokáig rejtegetni kellett, azokat a nagyközönség csak 2006-ban ismerhette meg, amikor a fényképeket a forradalom évfordulóján kiállították a Műcsarnokban, majd az Ernst Múzeumban és Washingtonban is.
Mostani tárlatát – amely június 23-áig lesz tekinthető meg – Lóska Lajos művészettörténész nyitja meg a kassai Rovás Galériában csütörtök este.
mti / fotó: hirek.sk