- Kultúra

Soha nem látott közelségből és részletességgel csodálhatjuk a Marsot

Most már körutazást is tehetünk a Vörös Bolygó felszínén annak a gyönyörű panoráma fotónak köszönhetően, amelyet a NASA Mars Curiosity Rover képeiből állítottak össze.


A 2 gigapixeles képet Andrew Bodrov, az észtországi Tallinban élő profi panoráma-fotós készítette több száz különböző felvételből. A felhasznált képeket 17 kamera vette fel a Curiosity Rover fedélzetéről, majd sugározta vissza több millió kilométer távolságba, a Földre.

A 360° panorámakép nagy részét 100 mm-es lencséjű kamerákkal rögzítették, de további felvételeket készítettek 34 mm-es lencséjű kamerákkal is. Mindegyik kép több perc alatt ért a Földre. „A kamerák csak 2 megapixelesek, mai mértékkel nézve nem túl nagyok. Mivel azonban a Földről a Marsra kellett szállítani ezeket a speciális méretű elektronikus kamerákat, valamint át kellett őket segíteni a sugárzáson és más veszélyeken ez annyit jelentett, hogy a NASA nem használhatott erre a célra akármilyen kamerákat.”

A panorámakép készítése során használt felvételek a Curiosity Rover alábbi két Mast Kamera típusával készültek: Narrow Angel Kamera (NAC) 100 mm-es fokális hosszal és Medium Angle Kamera (MAC) 34 mm fokális hosszal. A 90000×45000 pixeles mozaik 295 NAC és 112 MAC képből áll.

A kép itt megtekinthető.