Országos ökumenikus fotókiállítás nyílt szombaton a kisújszállási református templomban; a tárlaton több mint félszáz, elsősorban vallási témájú képet tettek közszemlére.
Ha nincsen Isten igéje, akkor nincsenek ezek a fotók, mert amit megjelenítettek az alkotók, a mögött ott van a Jézus Krisztusról szóló Evangélium ténye és igazsága – fogalmazott a megnyitó alkalmából Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
A fotókiállítást a helyi református egyházközség és a városban működő Kossuth Fotóklub pályázatára érkezett alkotásokból állították össze, a felhívásra 35 fotós 221 képet küldött – mondta el Papi Lajos kisújszállási fotóművész, a rendezvény ötletgazdája az MTI-nek.
A kezdeményezést támogatta a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (Mafosz), Kisújszállás városa és a Mária Rádió – jegyezte meg, hozzátéve: tervezik, hogy a pályázati kiírást rendszeresen közzéteszik, így a mostani megnyitó hagyományteremtőnek is tekinthető.
A képekből zsűrizés után 54-et állítottak ki a templom galériáján, a fotókon templomok, szobrok, vallási jelképek, kegyhelyek, egyházi események és személyiségek láthatók. A zsűri az első díjat Koncz Dezsőnek ítélte oda Fa-kereszt című képsorozatáért.
A kiállítás novemberben láthatják az érdeklődők hétköznapokon 9-12 óráig illetve 15 órától este hat óráig.
forrás MTI