Reviczky Zsolt, a Népszabadság munkatársa nyerte el Isten veled, Malév! című sorozatával a 31. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját.
A beküldött pályázati anyag pontos és hű lenyomatát adja a tavalyi esztendőnek: a sikernek, a kudarcnak, az örömnek, a bánatnak, a humornak, annak, amit egy szóval úgy hívunk: élet – értékelt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke a díj szerdai budapesti eredményhirdetésen. Tóth Károly elmondása szerint a beérkezett hatalmas mennyiségű fotó zsűrizése három napon keresztül, január 18. és 20. között zajlott.
A MÚOSZ által meghirdetett XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázatra 253 szerző pályázott sikeresen összesen 7751 képpel. A zsűri elnöke idén Filip Horvat fotóriporter volt, mellette Stéphane Arnaud, az AFP Photo főszerkesztő-helyettese, Hajdú D. András, az origo.hu fotóriportere, a tavalyi pályázat nagydíjasa, Petr Josek, a Reuters csehországi vezető fotóriportere és Pataky Zsolt fotográfus vett részt a bírálatban.
Pataky Zsolt összegzése szerint a magyar sajtó válsága visszatükröződött a pályázati anyagon: a világ háborús gócpontjaiban készült képek teljesen hiányoztak, Magyarországon pedig a romák helyzetéről, a Malév megszűnéséről és aktuálpolitikai eseményekről született sok fotó 2012-ben. Megjegyzendő azonban, hogy az olimpia évében a sportfotósok brillíroztak – fűzte hozzá.
A pályázat André Kertész Nagydíjával a szabadúszó Marton Szilviát jutalmazta a zsűri Abortus arteficialis című munkájáért, a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat – Kilakoltatás című fotójáért -, valamint a legjobb kollekcióért odaítélt Munkácsi Márton-díjat Móricz Simon (Népszabadság) kapta.
Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az MTVA/MTI fotóriporterei: 2 különdíjat, 4 első díjat és további 7 elismerést nyertek. Különdíjat nyert Komka Péter, aki – a tavalyi elismerés után újra – a megyékben dolgozó legjobb fotóriporter lett. A 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek Mohai Balázst választották.
A Hír-eseményfotó (egyedi) kategória első díját Móricz Simon nyerte el Kilakoltatás című fotójával, míg a Képriport (sorozat) kategória legjobbjának Tuba Zoltán (origo.hu) A diáktüntetések éve című munkáját ítélte a zsűri.
Az Emberábrázolás-portré (egyedi) kategória legjobb képe Mészáros Csaba (szabadúszó) Sajtot tessék című felvétele lett, az Emberábrázolás-portré (sorozat) kategória első helyén pedig Mudra László (origo.hu) végzett Kerekesszékkel tomboltunk a Szigeten című sorozatával.
A Művészet (egyedi) kategória legjobbjának Czimbal Gyula (MTVA/MTI) Teljes azonosulás című felvétele bizonyult; a Művészet (sorozat) kategória első helyét Kálló Péter (Metropol) érdemelte ki Huszadik Volt fesztivál című munkájával.
Illyés Tibor (MTVA/MTI) Risztov című fotójával nyerte el a Sport (egyedi) kategória első helyezését, a Sport (sorozat) kategória idei győztese pedig Kovács Tamás (MTVA/MTI) lett Berki Krisztián olimpiai bajnok című anyagával.
A Természet és tudomány (egyedi) kategória első díját Daróczi Csabának (szabadúszó) ítélte a zsűri Arányok című képéért, míg a Természet és tudomány (sorozat) kategóriában Gergely József (Magyar Szó) Apokalipszis lovasai című munkáját találták az első helyre méltónak.
A Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategória legjobbja Stiller Ákos (HVG) Megragadt álmok című felvétele lett, a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategória első díját pedig Kallos Bea (MTVA/MTI) kapta Little Miss című anyagáért.
Oroszi Beáta (Ringier Kiadó) „Őrségválltáska” című munkájával végzett a Bulvár, humor (egyedi vagy sorozat) kategória első helyén.
A díjakat a XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállítás és a Tisztelgés Hemző Károly előtt című kísérőtárlat ünnepélyes megnyitóján adják át március 28-án a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Bánkuti András, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője, a kiállítás szervezője elmondta, hogy idén ismét kiadják a pályázat évkönyvét, mivel azt tavaly nem sikerült megjelentetni, ezúttal az elmúlt két év anyagával.
Túry Gergely, a kiállítás rendezője a pályázat megújult honlapjáról szólt (www.sajto-foto.hu), amely többek között az elmúlt évek pályázatainak anyagait tartalmazó archívummal bővült. A weboldalon rövidesen az idei kiírás legjobb fotói is elérhetők lesznek.
forrás MTI