- Kultúra

Forgass a Földért! 24 órás videókészítő világverseny

24 órás videókészítő világverseny lesz a környezettudatos gondolkodásért, 2013. április 20-21., a világ legnagyobb, társadalmi célú reklámfilmes játékán. A versenyzők 24 óra alatt készíthetik el produkcióikat, mobiltelefonnal, digitális fényképezőgéppel, tablet PC-vel vagy digitális video kamerával.

A nemzetközi zsűri elnöke: Jiří Menzel Oscar-díjas filmrendező, társelnök: Sandeep Marwah director of Asian Academy of Film and TV (India), a globális megaprodukció művészeti igazgatója: Professor Karl Bardosh New York University Film School, a zsűri tagjai között van, Hódi Jenő filmrendező, producer a Budapest Film Akademy alapítója.

A különleges „filmes Maraton” – egyfajta versenyfutás az idővel, hiszen a résztvevőknek mindössze 24 óra, azaz egyetlen nap áll rendelkezésre a filmek elkészítésére.

A társadalmi célú reklámfilm-játékot, a Föld minden pontján, egyszerre, azonos időben, az időzónákból adódó eltérések figyelembevételével valósítjuk meg. Az eseményt a kontinenseken, illetve egyes országokban regionális producerek segítik.

A szervezők film tudatformáló eszközeivel hívják fel a figyelmet a fogyasztói szokások megváltoztatásának szükségességére, a mindennapi életvitel során. Elképzeléseik szerint, a játék ösztönzi a környezettudatos gondolkodás és a felelős magatartás terjedését. Az elkészülő rövidfilmek hagyományos, on air televíziós adásokban történő bemutatása, és video-megosztó portálokon történő elhelyezése többszázezer ember számára válik elérhetővé, tanulságossá, oktató és nevelő hatásúvá.

A VERSENY
A versenyzők maximálisan 60 másodperces rövidfilmeket készítenek.
Ezekben a produkciókban felhívhatják a figyelmet arra, hogy a jövőért felelősséget érző magánemberek, odafigyeléssel, tudatos energiafelhasználással, környezettudatossággal, mi mindent tehetnek a Föld megóvásáért.
A témák szabadon választhatók.

NEVEZÉS
Jelentkezni, a verseny megkezdése előtt, 2013. április 20. reggel 8 óráig, a info@shoot4earth.com címre, a versenyző stáb vezetője által aláírt és bescannelt „jelentkezési lap”, és a stábot bemutató film (15-50 mp) megküldésével lehet.
A stábok akár egyszemélyesek is lehetnek.
Nevezési díj és korosztályi megkötés sincs.

FORGATÁS
A forgatások 2013. 04. 20. 8 óra – 2013. 04. 21. 8 óra között lesz. A kiírásban megadott időszakban (mindössze 24 óra alatt) kell elkészíteni, egy maximum 60 másodperces, kreatív, szellemes, társadalmi célú reklámfilmet.
A film forgatásánál digitális kamera, videokamerás mobiltelefon, tablet PC vagy kameraként működő fényképezőgép egyaránt használható. A versenyfilmekhez, a szervezők időzónánként megadnak 3 elemet. Ezekből, a Versenyző stáboknak, a filmhez legjobban illeszthető (szabadon választott), 1 elemet kötelezően bele kell forgatni az alkotásba.
A kötelező elem, április 20-án, helyi idő szerint, reggel 8 órakor, a rajt pillanatában, időzónánként jelenik meg!

A FILMEK FELTÖLTÉSE
Az elkészült filmet, a verseny megkezdése után, legkésőbb 24 órával el kell küldeni a szervezőknek a verseny szabályzatában leírtak betartásával. A film beküldését kísérő adatlapon kérjük megjelölni a kötelező elem megjelenítésének helyét a versenyfilmben.

HATÁRIDŐ
2013. április 21. 08 óra (Helyi idő szerint)

FONTOS TUDNIVALÓK
Felvételek kizárólag a játék ideje alatt készülhetnek, az előforgatást a versenyszabályzat tiltja.
A beküldött kisfilmben csak jogtiszta zenék és helyi idő szerint 2013. április 20-án, reggel 8 óra után felvett, a stáb által készített jogtiszta, eredeti, videó-felvételek szerepelhetnek.
A kötelező elem kihagyása, automatikus kizárást jelent a versenyből! Amennyiben, nem csupán zenét és hang effekteket, de dialógust is tartalmaz a versenyfilm, akkor azt angol nyelvű felirattal kell ellátni.

ZSŰRIZÉS
Az interneten beérkező filmekre a felkért zsűritagok külön – külön adják le szavazataikat és azt a szervezőbizottság összesíti. A nemzetközi zsűri tagjai személyesen Budapesten, illetve az interneten keresztül élő online kapcsolatban vesznek részt a munkában.
Az értékelési szempontok között fontos az ötlet eredetisége, és a társadalmi célú reklámfilmes elemek hatásos, meggyőző használata.

ZSŰRI TAGJAI
Jiří Menzel Oscar-díjas filmrendező
Karl Bardosh Master Prof. (Tisch School of the Arts New York University)
Hódi Jenő, a Budapest Film Academy alapítója és ügyvezető igazgatója

NEMZETKÖZI ÖSSZDÍJAZÁS
5.000 USD értékben (tárgyjutalom és pénzdíjazás)

EREDMÉNYHIRDETÉS
2013. április 21. 18 óra (GMT.+ 1:00) Élő online televíziós adást itt találod!

AJÁNLOTT TÉMÁK
Gyűjtsd szelektíven a hulladékot!
Használjuk ki a napenergiát!
Jön a passzívházak korszaka (minden ízében takarékos ház)
Kapcsold le a villanyt magad után!
Mutasd be miért érdemes takarékos izzót használni!
Fürdés helyett zuhanyozzunk!
Zárd el a csapot fogmosás, szappanozás, samponozás közben!
Használj takarékos zuhanyrózsát!
Alaposan zárd el a csapot (néhány nap alatt egy kádnyi víz is elfolyhat)! Gyűjtsünk esővizet locsoláshoz, autómosáshoz!
Vezessünk takarékosan

http://shoot4earth.com/?lang=hu

Kérdéseitekkel keressetek bennünket Facebook oldalunkon http://www.facebook.com/forgassafoldert illetve info@shoot4earth.com e-mail címen.