A középiskoláját a Török Ignác Gimnáziumban végzett Lantai-Csont Gergely képe került be a National Geographic Traceler pályázat tizenegy legjobb alkotása közé, a tizenötezerből.
A National Geographic Traveler magazin által idén 25. alkalommal kiírt pályázatra a világ minden tájáról, profi és amatőr fotósoktól is várták a jól sikerült felvételeket. A pályázatra végül több mint 15 ezer nevezés érkezett, ezek közül a zsűri 11 képet díjazott a 2013. augusztus 1-jei eredményhirdetésen. A témák igen változatosak voltak, a nyertes brazil fotós például egy sporttematikájú alkotással indult a pályázaton, de sok volt a természetfotó és a portré is.
Lantai-Csont Gergely egy Kongóban készült életképpel került be a verseny legszűkebb elitjébe, a felvétel egy titokzatos helyi közösség életébe enged bepillantást. A képen a Tata Honda szekta nőtagjai egy vallási szertartásra készülve hamuval kenik be magukat, hogy a víz ne érhessen testükhöz a rituálé során.
A magyar fotográfus sikere nem előzmény nélküli, képeit évek óta publikálja több rangos magazin, köztük a National Geographic is. Több mint két éve Afrika jelenti számára a fő témát, több hónapos munkával előkészített expedícióin olyan zárt közösségeket dokumentál, amelyekkel a világsajtó egyáltalán nem foglalkozik. A pályázat zsűrije által adott elismerés egyaránt szól Gergely témaérzékenységének és technikai tudásának. „Hatalmas elismerés ez a díj, hiszen a National Geographic magazin minőségi kontrollja már-már legendásan szigorú. Az is nagyon komoly visszajelzés, hogy a magazin publikálja a képeimet, ez a díj azonban egyértelműen jelzi, hogy jó úton járok” – nyilatkozta sajtóközlemény útján a friss díjazott.
Legutóbb 2013 januárjában, angolai útjáról jelent meg cikk a magyar National Geographic hasábjain, szeptemberben pedig a szenegáli murid vallás kulisszatitkait tárja fel, a marabuk és a baye fallok világát nyitja meg a magazin olvasói előtt.
forrás: ÖS / www.mediainfo.hu