A víz nem válogat, ott tör be az otthonunkba, ahol csak tud ezzel kisebb és nagyobb károkat okozva. Először elképzelhető, hogy csupán esztétikai problémát eredményez, azonban hosszútávon szerkezeti károkat is okozhat az épületben. Emellett pedig a lakók egészségét is veszélyezteti, ugyanis a vizesedés általában penésszel is jár, ami allergiás reakciókat válthat ki egyes embereknél.
A megfelelő szigetelésnek ma már számos módját ismerjük, a technológiai fejlődéseknek köszönhetően a hagyományos módszerektől a legújszerűbb technikákig már szinte minden elérhető, akár új otthont építünk, akár felújítjuk a régit, de akkor is, ha meghibásodást kell javítanunk. A bitumenes szigetelő lemez lerakása a hagyományos eljárások közé tartozik, viszont hatékonysága nehezen felülmúlható. Bitumenlemezt használunk a tetők, teraszok, erkélyek, padlók, lábazatok, lapostetők és alépítmények (pincék) szigetelésére egyaránt.
A bitumenes szigetelés az évek során hatalmas fejlődésen ment keresztül ugyanis évekkel ezelőtt a bitument nyílt lángon olvasztották meg, majd az így kapott masszát merték vagy öntötték az aljzatra, majd helyezték rá a bitumen papírt. Ez nem csak veszélyes, de időigényes feladat is volt, nem beszélve az egészségkárosító hatásáról.
Ma már ennél jóval egyszerűbb az eljárás, mivel a bitument, mint alapanyag műanyag megerősítéssel alkalmazzuk, minek következtében jóval magasabb lesz a vízzáró képessége az elkészült szigetelésnek. Annak ellenére, hogy sokat egyszerűsödött a folyamat, mégis javasolt szakembert hívni a lemezek lerakásához. Maradtak buktatói a feladatnak és egy elrontott szigetelés helyrehozatala időigényes és sokszor költségesebb, mint az első perctől fogva kivitelezőt igénybe venni.
Ha ennek ellenére mégis magunk szeretnénk a bitumenes szigetelést elvégezni, akkor az alábbiakat mentén érdemes haladnunk.
Mint minden burkolat esetén, itt is a felület előkészítésével kell kezdenünk. Legyen egyenletes, tiszta, zsír-, és pormentes. Ha meggyőződtünk arról, hogy teljesen sík és tiszta a felület, akkor javasolt legalább egy réteg alapozót használni, ami lehet szórófejes, vagy felvihetjük ecsettel is. Mindegy milyen felviteli módot választunk, sokkal fontosabb, hogy egy termékcsaládba tartozó anyagokat használjunk. A SikaBit komplett szigetelési rendszer igen népszerű a kivitelezők körében, hiszen hosszú élettartama mellett kivitelezőbarát megoldást kínálnak legyen szó lapostetők, erkélyek, padlók vagy akár lábazatok szigeteléséről.
Az alapozás után várjuk meg az előírt száradási időt, a bitumenlemezeket csak teljes száradás után helyezhetjük le. A száradási idő minden esetben szerepel az alapozó csomagolásán – ezt javasolt betartani. A lemezeket mielőtt leraknánk lánghegesztővel fel kell forrósítani, ami a korábban említett nyílt láng megfelelője, annyi eltéréssel, hogy immár nem kell a bitument masszává olvasztanunk elég a lapokat annyira átforrósítani, hogy megfelelő legyen a tapadásuk.
Ezután megkezdhetjük a lemezek lerakását ügyelve a megfelelő átlapolásra és fedésre. Előfordulhat, hogy nem tudunk mindenhová lapokat helyezni, ilyen esetben érdemes kenhető bitument alkalmazni. Ilyen lehet a sarkok fedése, csatornáknál, vagy a kéményeknél. Emellett pedig a lemezek nem megfelelő csatlakozásánál, vagy javítás esetén is használjunk kenhető anyagot.
A bitumenes lemezek kiválasztása során figyelembe kell venni a felhasználási terület egyedi igényeit. Földszinti aljzatszigetelésnél a legtöbb esetben elegendő egy réteg, amennyiben a lemezek minimum 4 mm vastagok. Ha ezalatt vannak, akkor elengedhetetlen a két réteg. Föld alatt elhelyezkedő helyiségek, mint pince, garázs vagy egyes tárolók esetében sokkal nagyobb odafigyelést igényel a szigetelés, hiszen a talajvíz itt van jelen a legnagyobb mértékben. Illetve a függőleges szigetelés is más igényekkel rendelkezik. Bármely területen is alkalmazzuk, a bitumenes szigetelő lemez lerakása igen nagy odafigyelést és óvatosságot igényel.