Robert Capa, a 20. század egyik leghíresebb háborús fotográfusa képeit állítják ki a Szlovák Nemzeti Galériában. A pozsonyi Esterházy-palotában a nagyközönség számára szombattól megtekinthető tárlat a Magyar Nemzeti Múzeummal együttműködve jött létre, és a November – A fotográfia hónapja című rendezvénysorozat részét képezi.
Robert Capa magyar származású fotóművész élete során több mint 70 ezer képet készített. Közülük azt a 937 darab nagyítást, melyeket a kilencvenes évek elején válogatott ki Cornell Capa – Robert Capa szintén fotográfus öccse -, sorolják az úgynevezett Mesterválogatásba. Ezekből érkezett Pozsonyba 114 fotó – mondta Bognár Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeum kurátora pénteken Pozsonyban.
A Mesterválogatás része annak a több mint ezer képnek, melyet a Nemzeti Múzeum 2008-ban vásárolt meg a hagyatékot kezelő New York-i Nemzetközi Fotográfiai Központtól (ICP). A Pozsonyban látható tárlaton szerepelnek Capa leghíresebb munkái, mint az őt híressé tevő Milicista halála című felvétel vagy a normandiai partraszállás képei.
A kiállítás kísérőrendezvénye A mexikói bőrönd című dokumentumfilm szlovákiai premierje. A film három fotográfusnak – Robert Capa, David Seymour és Gerda Taro – a spanyol polgárháború idején készült összesen 3500 darab elveszett negatívja történetét, 2008-as megtalálásuk körülményeit mondja el.
Robert Capa Friedmann Endre néven született 1913-ban Budapesten, 1931-ben Németországba, majd Párizsba költözött. Autodidakta módon sajátította el a fényképezés technikáit, fotóriporterként tevékenykedett többek közt a spanyol polgárháborúban és a második világháborúban is. Képei mély humanizmusról tanúskodnak. 1947-ben társalapítója volt a Magnum Photos ügynökségnek, mely a világ egyik legnagyobb fotóügynökségévé vált. 1954-ben halt meg az indokínai háborúban, munka közben egy taposóaknára lépett.
A pozsonyi Capa-kiállítás november 25-ig tekinthető meg.
forrás MTI