Filmakadémiát indít Szarajevóban Tarr Béla magyar filmrendező 2013 februárjában – számolt be a Variety című filmes magazin online kiadása.
Korábbi híradások szerint a filmes doktori iskolának eredetileg a spliti egyetem audiovizuális központja adott volna helyet. A beiratkozás szeptember közepén, a Spliti Filmfesztivál alatt kezdődött volna, ez azonban elmaradt. A Variety csütörtökön közzétett értesülése (http://www.variety.com/article/VR1118059928?refCatId=19) szerint a filmakadémia a szarajevói Tudományos és Technológiai Egyetemen nyílik meg 2013 februárjában, a képzés hároméves lesz, és annak végén a hallgatók egészestés játékfilmet készítenek.
A Variety emlékeztetett cikkében, hogy a Werckmeister harmóniák és A torinói ló rendezője az év elején bejelentette: nem készít több filmet. A lap azt is felidézte, hogy Tarr, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke vitatta az Andrew Vajna kormánybiztos vezetésével a magyar filmfinanszírozási rendszerben végrehajtott reformokat. A lap szerint Tarr lesz az induló filmakadémia dékánja, emellett mesterkurzusokat is tart majd. A képzés első két szemeszterében olyan világhírű filmesektől tanulhatnak a hallgatók, mint Tilda Swinton, Gus Van Sant, Aki Kaurismaki, Jim Jarmusch vagy Atom Egoyan.
Az elméleti képzésben részt vesz Jytte Jensen, a New York-i Modern Művészetek Múzeuma filmarchívumának vezetője, Jean-Michel Frodon, a Cahiers du Cinéma című francia filmes folyóirat főszerkesztője, Jonathan Romney, a The Guardian című brit napilap filmkritikusa és Jonathan Rosenbaum történész, filmkritikus.
Az évi 19 ezer dolláros tandíjú képzésre 16 pályázót vesznek fel, a jelentkezés október 1-jétől október 21-ig tart. A filmakadémiára olyan filmesek jelentkezését várják, akik legalább három referenciamunkát tudnak benyújtani.
forrás MTI