- Kultúra

Több mint 6 ezer kép az MTVA digitalizált olimpiai „fotóalbumában”

Több mint 6 ezer képet tartalmaz az a digitalizált olimpiai „fotóalbum”, amelyet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Fotóarchívuma július 10-étől tesz elérhetővé.

A Sajtó és Fotóarchívum munkatársai az elmúlt hónapokban 3430 fotónegatívot dolgoztak fel az 1952 és 2000 közötti olimpiai játékok képanyagaiból. A 2000-es sydney-i olimpia volt az első, ahol a hagyományos képek mellett már digitális fotók is készültek. A 2000 és 2008 közötti papírképekből mintegy 2480 fotót most digitalizálták. A keresés támogatásához pontosították a kulcsszavakat, valamint felhasználást segítő háttér információkat tettek a képek mögé. Hasonló tartalmi felújításon esett át 350 darab már korábban digitalizált, a sydney-i olimpiát megelőző játékokon készült olimpiai fotó is – közölte az MTVA pénteken az MTI-vel.

A fényképeken frissen megfogalmazott képaláírásokon túl az eredeti szövegek is megtalálhatók, a háttér információkban a képen látható személyekről, eseményekről is olvashatnak az érdeklődők. A 6260 képet tartalmazó olimpiai mappa a fotobank.mti.hu oldalon található.

Az olimpiai felkészülés másik újdonsága az MTVA Sajtó- és Fotóarchívum Hírlevelének július 16-i Olimpiai különszáma, amelyben nemzetközi és hazai vonatkozású színes írásokat olvashatnak az érdeklődők az olimpiák érdekességeiről és legekről. A hírlevél bemutatja az olimpiai játékok történetein túl a legfiatalabb és legidősebb, a legtöbb érmet nyert, a legtöbb olimpián részt vett olimpikonokat. Külön írás készül a három londoni olimpiáról, valamint az elmúlt időszak olimpiai formaruháiról, kabala figuráiról, magyar zászlóvivőkről. A szolgáltatásról technikai információ az www.mtva.hu/tartalomertekesites oldalon olvasható.

forrás MTI